Elseje van. Újév, de szívből remélem, hogy 2015 nem olyan lesz a számomra, mint az első néhány óra volt. Remélem az, hogy tegnap éjjel átéltem életem eddigi legrosszabb szilveszteri buliját, nem rossz ómen.
Mikor leszálltam Veszprémben a buszról, arra gondoltam: "Milyen kellemes idő van, Örülök, hogy nem maradtam otthon." Aztán gyorsan emlékeztettem magam, hogy még bármi megeshet az éjjel.
Bence, és a házigazda Geri már vártak az utcán. Geriéknek gyönyörű házuk van, noha egy kicsit talán picike. De egy sorháztól nem is várhattam többet.
Jól indult az éjszaka, Noémivel kellemesen bódult állapotban kerültünk, és minden apróság vicces és szórakoztató volt. A gond akkor kezdődött, amikor elindultunk Füredre. Geri, - aki egyébként tetszett nekem, - már a házban csókolózott egy lánnyal a mosdóajtóban, de úgy gondoltam, ezen túlteszem magam. Most ismertem csak meg a fiút. Miért is kellett volna nagy reményeket fűznöm hozzá? Persze, nem esik jól, ha veszítesz, de a lényeg, hogy a méltóságom megmaradt.
Füreden hideg volt, de az út, míg legyalogoltunk a szórakozóhelyhez, nem tűnt hosszúnak. A belépő nevetségesen drága volt, 2500 Ft, a belső tér pedig pici. Bár lehet, hogy csak a heringek módjára tömörülő emberek keltették ezt a hatást.
Geri újabb lánnyal csókolózott. Egy festett szőke, vállig érő hajú lánnyal, akin a -10 fok ellenére aprócska ruha volt. alul valami rövidnadrágféle volt a ruhája, de tartozott hozzá egy felső, laza trikófazonnal.
Talán mégis nagy reményeket fűztem Gerihez? Miért ütött annyira szíven a látvány? Már másodszor az éjjel… Táncolni nem lehetett, túl nagy volt a tömeg. Kujon mosolyú fiúk fogdostak, és rémesen éreztem magam. Noémi és Bence egy kanapén ültek, és én leültem melléjük. Negyed órán keresztül csak ültem ott, és egyre azt kérdezgettem magamtól: "Mit keresek itt?" Mivel választ nem kaptam néma kérdésemre, csak bámultam a padlót, és a járólapon hagyott sárfoltokat. A cipők talpának mintázatát tisztán ki lehetett venni. Már-már olyan volt, mintha a járólap eredeti mintája lenne.
"Bárcsak otthon maradtam volna."
A harisnyámmal játszottam. Amikor nekidőltem az egyik asztalnak, az kitépte a harisnyámat - a kedvencemet, a feketét, aminek meg van erősítve a derék és a comb része, hogy formásabbnak tűnjünk benne. "Haza akarok menni!"
Ez a "buli" csak egy szakadt harisnyát "adott" nekem.
Ahogy gondolataimba merülve némán könnyezve ültem Bence mellett, fejemet pedig a vállán pihentettem, egyszer csak egy magas fiú állt mellém. Lehajolt, és valamit mondott. A fülsiketítő - és nem mellesleg borzalmas - zenétől nem hallottam mit mondd, de odahajoltam a füléhez, és megkérdeztem, hogy táncolni hív e. Nyilván ő sem értett engem, mert valami teljesen másra válaszolt, de végül is bementünk a táncparkett közepére, és táncolni kezdtünk.
Nem tudom a nevét. Még csak az arcára sem emlékszem. De ott, könnyes szemmel, hozzásimulva és átkarolva őt, egyszer csak azon kaptam magam, hogy meg akar csókolni. Kicsit dacból, kicsit pedig elkeseredettségből engedtem neki. Hagytam, hogy a vastag, érdes, merev nyelvét lenyomja a torkomon. Az arcom úszott a nyálban, és azon gondolkodtam, hogy hogyan lehet valaki ennyire rossz csókolózásban. Erőszakosan térképezte fel nyelvével a szám belsejét, és ha hátrahajoltam, ő követett a fejével. Gusztustalan. Pfuj.
Percekig gondolkodtam, hogy hogyan kéne megszabadulnom tőle. Sürgetett a dolgomban az is, hogy az egyik évfolyamtársam, egy fiú, akivel abszolút nem vagyok jóban, előtte szintén táncolni próbált velem. Pfuj. Megint csak... A közelünkben kóválygott, és féltem, hogy észrevesz, először az arcom a magas fiú vállába temettem, aztán mikor már nem bírtam, megszólaltam: "Ki kell mennem a mosdóba" Ő persze azonnal felajánlotta, hogy elkísér. "Nem kell, köszi, egyedül is odatalálok." "De visszajössz majd ide ugye?" - kérdezte bizonytalanul. "Persze", válaszoltam, és bátorítólag rámosolyogtam. Mekkora hazug vagyok. Hiszen eleve előle menekültem volna el a mosdóba. Búcsúzóul puszit akartam nyomni az arcára, de ő úgy fordult, hogy csók lett belőle. Gondolom szenvedélyesnek szánta a csókot, amikor olyan erősen szorított magához, hogy az már szinte fájt, és megint betolakodott nyelvével a számba. Ahogy hátrahajoltam, hogy szabaduljak csókja és ölelése börtönéből, ő utánam hajolt, és nem engedett. Végül szenvedéseim vége tértek, és némán furakodtam a mosdó felé. Odaérve a kimostam a számat, szemem pedig saját tükörképem, és a mosdóban pihenő hányásmaradék között ugrált. "Basszus! Itt van fél méterre a WC... Miért nem volt képes odahányni?"
Vajon a fiúk a közös táncot tényleg szexisnek találják? Vagy csak én vagyok suta ehhez a féle "élvezethez"? Mi a jó abban, hogy a csípőmet megragadva hozzám nyomják az alsótestüket, én pedig az őrült és ritmustalan mozgásukat próbálom a csípőmmel követni? Ez baromira nehéz... Semmi ritmusérzékük. Mi az élvezhető ebben? Még csak hajnali fél 3 volt, én pedig este 9 óta nem ittam és nem ettem semmit. Nem éreztem ugyan éhesnek magam - hála a rengeteg kalóriának, amit alkohol formájában korábban elfogyasztottam, - de mindenképpen ki akartam szabadulni onnan. Szerencsére Bence és Noémi hasonlóan "jól szórakoztak", és ők is mentek volna haza. A taxi Almádin keresztül 12 000 Ft-ért vitt volna haza, csak Veszprémbe pedig 8 000 Ft lett volna az út. Nevetséges. Hiszen busszal ugyanez a táv csak 220 Ft körül van. "Én ugyan nem adok ki ennyi pénzt taxira!" Felsétáltunk a buszmegállóig, és stoppoltunk Noémivel, de egyetlen autó sem állt meg. Három lány állt mellettünk, odamentem hozzájuk, és megkérdeztem, hogy merre és milyen járművel készülnek. Az egyik lány mamájára vártak, aki hazafuvarozta őket. Egyetlen hely volt még a kocsiban, szóval megbeszéltem Bencéékkel, és én lettem az „egyetlen ember”. Viszont én nem Veszprémi vagyok. Én egy faluban lakom, Veszprém mellett. Majdnem 3 óra volt, amikor a lányokkal összefutottunk, és az első buszom 6-kor indult volna. Az egyik lányt, a lakás 5tulajdonosát ismertem még régről. Ugyanabba az általános iskolába jártunk, ráadásul régen szomszédok voltunk. Mi is a Kalmár téren laktunk, pont, ahol ennek a lánynak is volt a lakása. Petrának hívják mellesleg...
Felajánlották, hogy aludjak náluk, vagy várjam meg ott, míg jön az első buszom. Az egyik lány, mikor hazaérve levette a kabátját, ismerős volt. Ő volt az a szőke lány, akivel Geri a buliban csókolózott. Nem volt bennem harag. Jó fejek és nyitottak voltak. Nyíltan beszélgettünk csajos, intim témákról, és őszintén nagyon megkedveltem őket. Meleg szendvicset vacsoráztunk, és fél 4 körül le is feküdtünk. Én a reggel 7 órás busszal jöttem haza. Még sötét volt, és a busz lámpájának visszatükröződő fényeit figyelve az ablakon arra gondoltam, hogy mennyire filmbeillő is ez a jelenet. A fejem az üvegnek támasztottam, és otthon akartam lenni.
"Elvérzek. Meghalok... Szenvedek." Pedig nem voltam másnapos. Meg részeg sem. A két perces út olyan hosszúnak tűnt a házunkig, míg még soha. Lassan, és aprókat léptem. A havat néztem, ami a cipőm alatt kellemesen ropogott. Úgy bámultam a talajt, mintha szégyellnivalóm lenne. "Bárcsak itthon maradtam volna házi dolgozatot írni."
Itthon a fürdőkádban ülve, forró vizet folyatva magamra, különös szédülés fogott el. "Talán mégis másnapos vagyok" A beleimbe bele-bele nyilallt egy szúró fájdalom, a gyomrom égett Akkorára puffadtam, mint egy 4 hónapos terhes kismama. Nem sértődtem volna meg, ha valaki tényleg megkérdezi, terhes vagyok e. Túlságosan kiábrándult, és fáradt voltam már a sértődöttséghez vagy a haraghoz. A bátyám félig leszakadt, kifelé lejtő ágyában végül megpihenhettem, és levontam a tanulságot.
SOHA, DE SOHA AZ ÉLETBEN NEM MEGYEK TÖBBÉ SZÓRAKOZÓHELYRE, - csak ha ingyenes. Kétezer ötszáz forinttal, egy kedvenc fekete harisnyával, és rengeteg életörömmel lettem szegényebb.
De végső soron mégis csak volt valami szép ebben a szilveszterben. Új barátokat találtam és megtapasztaltam az emberi segítőkészséget.
Talán mégse lenne olyan rossz, ha ilyen lenne az évem.
